Az úgynevezett spanyol bors első említései Kolumbusz első expedíciójának orvosa által írt feljegyzésekben találhatók. Kezdetben nem sokat használták a konyhában, inkább botanikai ritkaságnak számított a kolostori és nemesi kertekben. Valamikor 1580 körül már viszonylag széles körben termesztették Brno környékén. A 16. század közepére egész Európában elterjedt, Magyarországon pedig a parasztok szárították és porrá őrölték. A paprika magyar nemzeti fűszerré vált, és legenda fűződik hozzá arról, hogyan zárta be budai palotájába Mehmed pasa azt a vízhordó lányt, aki felismerte a ritka bokrot, magjait kicsempészte a palotából, a kertészek pedig elültették azokat Buda környékén.

A szakácsok felfedezték, hogy a paprikás ételeknek elbűvölő íze van, kellemesen melegítik a hasat és segítik az emésztést.

A paprikának többféle fajtáját készítik, és a felhasználásuk is eltérő.

Csemegepaprika

finoman édes, válogatott érett termésekből készül, amelyekből szárítás előtt eltávolították a magházakat.

Édesnemes paprika

gondosan válogatott, nem csípős termésekből készül, amelyekből szárítás előtt eltávolították a magházakat. Valamivel csípősebb, mint a csemegepaprika, mivel az őrlés során paprikamagokat is adnak hozzá.

Félédes paprika

amelyet gulyáspaprikának is neveznek, csípősebb ízű, mint a csemege- vagy az édesnemes paprika. Csípős paprikafajtákból készül, az őrlés során hozzáadott magokkal.

Csípős paprika

minőségi csípős paprikák kivágott magházaiból őrlik. Barnásvörös színű, intenzív illatú és nagyon csípős.

Nem csípős csemegepaprika

nagyon finom ízű és illatú, tüzes vörös színű, és enyhén csípős utóízzel rendelkezik. Jól beérett, magházaktól megtisztított termésekből készül.

A pirospaprika nagy mennyiségben tartalmaz A-provitamint és C-vitamint. Mártások, levesek készítéséhez, sütéshez és salátákba használják.